Lépcsőzés - sportolói szemmel

Lépcsőzni jó móka, és teli van kihívásokkal: minden egyes alkalommal lehet új dolgot kitalálni, új challenget állítani magunk elé. Ha kreatív és kicsit őrült vagy, egy domb, egy lépcső, egy emelkedő felér egy teljes edzőteremmel.

Nem volt könnyű a kezdet, erről már írtam (sípoló tüdő, remegő lábak, brutál izomláz, ésatöbbi).

Arról is, hogy milyen eredményeket hozott ez, ha a külsőt tekintjük: izmosabb láb, fenék, szálkás alak.

Ezeknek örülök, mint nő - de mivel sportoló, versenyző vagyok, ezek igazából csak kellemes mellékhatások, nem emiatt lépcsőzök.
Hanem azért, mert veszettül hatásos.

Ami igazán számít, az: 

Állóképesség

Hihetetlen mértékben fejlődött. 

Mindig hiperaktív voltam, de a testem, a szervezetem nem tudta felvenni a versenyt azzal, amennyire fejben pörögtem. Mindig menni akartam előre, még csinálni, mozogni - de még nem voltam elég edzett hozzá, így gyakran elszédültem, rosszul lettem. 

Mostanra a testem képessé vált tartani a tempót, sőt egyre többet kíván: így dőlnek le szép sorban a korlátok, határok.

Edzéseken a bemelegítő futásokat meg sem érzem, nem gyorsul fel a légzésem sem. Ha az ember hegyre vagy lépcsőre sprintel fel, utána a sík futásokat sokkal jobban bírja. 

Ezzel akkor szembesültem, amikor véletlenül lekeveredtem a Margitszigetre, és fájó lábbal, kényelmesen, nem sietve, "feelingből" futva 24 perc alatt megvolt a szigetkör.  A légzésem végig nyugodt volt, amikor megálltam, akkor sem lihegtem, mintha csak sétáltam volna. 

Ez az állóképesség nagyon jól jön a kungfu formagyakorlatoknál: tavaly az egyik leghosszabb és legkimerítőbb formagyakorlattal készültem vizsgára, versenyre. Féltem tőle, hogy a végén már lépni sem lesz erőm.

A novemberi világkupán aranyat szereztem vele, de aminek igazán örültem: a végére sem fogyott el az erőm. Éreztem, hogy fáradok és lassulok, de pontosan tudtam, hogy van még annyi tartalék energiám, hogy végigvigyem a formagyakorlatot. Mint amikor a tabáni lépcsőn felfutva az utolsó 2-3 szakasznál már azt érzem, hogy már égnek az izmaim, elfogyott a levegőm - de már tudom, hogy ekkor még simán van bennem annyi, hogy felfussak a tetejéig.

Az őszi kungfu szintvizsgán pedig egyszerűen nem fáradtam el. Pörögtem, élveztem a kihívást, és a végén még azt éreztem: lenyomnék egy edzést. Na, ez veszettül jó érzés.

Ez az állóképesség sokat segített az év elején is, amikor az Európa-bajnokságra készülve napi 2x2 órát edzettem heteken keresztül - kint az esőben, hóban.

Izomerő és erőállóképesség

...méghozzá a funkcionális fajtából.

Fogalmam sincs, hogy konditeremben milyen súlyokat tudnék felemelni, de nem is érdekel. 

Ezeknek az apró, spontán kihívásokból vagy ötletekből jött eredményeknek viszont örülök:

• 20 perc mabu egy Citadella-futás után
• 10 felfutás a tabáni lépcső teljes hosszán (168 lépcsőfok) , 10 kilós súlymellényben
• lefelé tigrisséta, megállás nélkül, 10 kilós súlymellényben
• szintén tigrisséta megállás nélkül, minden köztes szakaszban 5 fekvőtámasszal 
• a saját testsúlyomnál 30 kilóval nehezebb ember felcipelése teljes hosszon, szintén megállás nélkül
• ja, és küzdelmi edzésen el tudtam dobni egy 115 kilós srácot ( egyszer az életben, szóval lehet véletlen is :))

Küzdelem

Bár most a full kontakt edzéseket szüneteltetem egy ideje (formagyakorlatokkal kellett foglalkoznom az utóbbi időben), de tavasszal ezen a téren is észrevettem változást. 2014-ben pedig ismét szeretném küzdelmi kategóriában is kipróbálni magam...

Könnyedebb, ügyesebb, robbanékonyabb mozgás

•  lazább lett a lábam, könnyebben követtem le az ellenfelem mozgását, gyorsabban tudtam indítani egy-egy rúgást, jobban mennek a gyors irányváltások
• meglepődtem, milyen spontán és ösztönösen tudok alapállást váltani, nem okozott gondot fordított alapállásban bunyózni
  (a lépcsőn való egyes-kettes-hármas felfutások variálása, egy egylábas ugrásokhoz és békázásokhoz szükséges figyelem, koncentráció és kontroll miatt sokkal tudatosabban, ügyesebben tudom használni a "gyengébb" oldalam is)

Erősebb láb

•  ...ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy erősebbet tudok rúgni.
• Mert az egy dolog, hogy az izmok szépek.... de kemények is.
  Előfordult, hogy combrúgásokat gyakoroltunk edzésen, rúgópajzs nélkül, tehát szimplán egymás combját rúgva. Nem finomkodva - itt a cél a comb feledzése, hogy elviseljük ezeket a rúgásokat. A jól irányzott low-kickek ugyanis annyira fájdalmasak, hogy meccsen simán fel lehet őrölni vele valaki erejét, ha nem bírja a lába, összeesik.
  Rákészültem a fájdalomra, befeszítettem a combizmom, az edzőtársam rúgott,  - és feljajdulva a lábához kapott. Neki fájt, ahogy belerúgott a combomba....

Én ezért lépcsőzök.
A szálkásan izmos alak már csak bónusz és mellékhatás - persze veszettül jó mellékhatás :)